Nem marasztalak....

                                    Minden hazatérőnek!

Testvér! Ki tüzesnek érzed az ágyad,
Mert hazahívnak az emlékek és vágyak,
A bús babonák és vad hiedelmek,
Az asszony, az otthon, a kacagó gyermek,
Unokák, álmok, képzelt kényelem
Felsírnak benned sötét éjjeken
Testvér! Én téged nem marasztalak.

Megjött a levél, hogy megvan a lakás.
A bútor, a villád, mi kellene más?
Keservesen rossz az idegen kenyér,
S mit árt ha otthonit befröcskölte vér?
Bor gőzölg ott az álmok asztalin,
Kolbászból fonta a kerítést -- Sztalin.
Testvér! Én téged nem marasztalak.

Eredj hát! Otthon vár a megrakott tál,
A lencse, melyről mindenért lemondtál,
A farkas-sors az üvöltő-kemény,
De alkuvóknak mindig áll remény,
Hogy eb lehet, aki nyal sujtó kezet,
És szolga lesz, ki szolgává vétkezett.
Testvér! Én téged nem marasztalak.

A kutyakoncot mindig ingyen adják,
Hogy ára lánc és elveszett szabadság?
Mit neked, testvér!? Az idegen tenger,
Ha elnyél, nem vész sem magyar, sem ember.
Rabszolga fog csak görnyedten elesni!
S veszendő lélek, -- én nem foglak keresni.
Sajnállak testvér! De nem marasztalak.

                           #